A Froyo kiadásával 2010-ben egy olyan funkció jelent meg az Androidban, ami nagyban megkönnyítette azok életét, akik sok alkalmazást használnak és telepítenek. Ettől kezdve mondhatjuk azt, hogy az Android felnőtt a többi operációs rendszer mellé, már nem kell azzal foglalkozni, hogy valami belefér-e a még memóriába, vagy inkább ne is próbáljuk meg telepíteni. Természetesen az SD kártyára való programtelepítésről van szó. Van azonban néhány tudnivaló, amit érdemes megnézni ezzel kapcsolatban.
Nézzük, hogyan lehet valamit SD kártyára rakni
Alapbeállításként a telepítések a telefon belső memóriájába kerülnek, de innen át lehet a kártyára rakni (bizonyos appokat), vagy akár azt is megadhatjuk, hogy egyből ide kerüljenek az új szoftverek. Ehhez a Beállítások -> Alkalmazások -> Alkalmazások kezelése menüpontba kell eljutni. Az itt kilistázott szoftverek nevére kattintva jutunk arra a képernyőre, ahol az áthelyezést végre tudjuk hajtani. Többféle opció közül választhatunk (eltávolítás, adatok törlése, gyorsítótár törlése, stb), de minket most az az opció érdekel, hogy "Áthelyezés SD-kártyára". Megnyomjuk, és ha szerencsénk van, máris láthatjuk, hogy az alkalmazásunk átkerült a memóriakártyára... legalábbis egy része.
Miért nem az egész program helyeződött át?
Már az is nagy előny, ha egy 26 MB méretű Angry Birds esetén 25 MB-ot át tudunk rakni az SD-re, de még így is marad 1 MB. Sőt bizonyos alkalmazások esetén még ennél is kisebb részt lehet áthelyezni, mondjuk csak a telepített méret felét, vagy még kevesebbet. Miért? Azért mert áthelyezéskor csak a program kódja kerül át, a hozzá tartozó adatok, beállítások, vagy gyorsítótár a memóriában kell hogy maradjon. Az Androidnak szüksége van rá, hogy ezeket mindig elérje, így az nem megengedhető, hogy egy esetleges kártyaeltávolításkor ezek az adatok is kikerüljenek a rendszerből. Próbáljuk ki: helyezzünk egy olyan alkalmazást, aminek bizonyosan van tárolt adata, nem csak programkódja. Például az e-mail kliens. Levelek, és levelezőszerver-beállítások biztosan vannak, így ezek nem fognak átkerülni SD-re. Tehát alkalmazások kezelése, kiválasztjuk az E-mail nevű alkalmazást...és az "Áthelyezés SD-re" opció inaktív!
Miért nem lehet mindent áthelyezni?
Azokat az appokat, amik a telefonnal együtt érkeznek a gyártótól, nem lehet áthelyezni (egy-két kivételtől eltekintve, pl. játékdemók). Ezeket az Android rendszerszoftvernek tekinti, és a belső memóriában tárolja. Még root jogosultság esetén sem tudjuk átmozgatni őket, legfeljebb törölni, ha nincs szükségünk rá. Jó, akkor válaszunk egy olyat, ami nem rendszerszoftver, hanem Marketből töltöttük le. Legyen mondjuk az Elixir rendszer-monitorozó app. Ez elég nagy, helyi adatokat nem tárol, tehát mehet át SD-re. Alkalmazások kezelése, áthelyezés SD-re és...ezt se lehet átrakni.
Widgetek
A widgeteket, launchereket, és az állandóan futó, vizuális megjelenítést igénylő appokat nem engedi a rendszer áthelyezni. A már fentebb említett ok van a háttérben: ezeknél sem megengedhető, hogy futás közben egy esetleges kártyaeltávolítás miatt összezuhanjon a program.
Nem kell manuálisan áthelyezgetnünk az appokat, kapunk segítséget. Az APP2SD alkalmazás megkeresi nekünk, hogy mi az amit át tudunk rakni a memóriakártyára, így nem kell az összes appot végignéznünk. Sőt, még arra is képes, hogy már egy új szoftver telepítésekor jelezze, "hahó, ez mehet SD kártyára is".
Mi van ha valaki 2.2-nél régebbi Androidot használ? Neki is van lehetősége átrakni a programokat, csak kicsit trükkösebb a módszer. Sajnos (szerencsére?) ehhez root jog kell, és a link2SD app telepítése. Ezzel 1.6-os Androidtól kezdve át lehet pakolni szoftvereket az SD-kártyára

0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése