Címkék

2011. december 26., hétfő

Kapacitív vs. rezisztív (1. rész) Mindent elhiszel amit állítanak róluk?


A közelmúltban kerestem valamit a neten az iPhone érintőképernyőjéről, és egészen elképesztő volt látni, hogy magyar nyelven mennyire idejétmúlt, hiányos és ráadásul még hamis információkat is lehet találni ebben a témakörben. Sajnos még a közismert és elismert, számítástechnikával vagy mobiltelefonokkal foglalkozó portálokra is igaz ez az állítás. Úgy gondoltam, írok egy összefoglalót az érintés-technológiáról, legalább lesz egy hely a neten ahol összegyűjtve megvan minden. A téma amúgy is közel áll hozzám, a főiskola alatt az érintőképernyőkről írtam egy vizsgamunkát automatizálás tárgyból, így csak elő kellett venni és aktualizálni. Kicsit hosszúra sikerült, így több darabra szedtem. Első körben az lesz a legjobb, ha a techsiteokon elterjedt nézeteket és állításokat próbálom helyrerakni, vagy ha úgy alakul, akkor cáfolni.

De mit is jelent a kapacitív és rezisztív kifejezés? Mi a különbség?A rezisztív azt jelenti, hogy a képernyőt ahol megnyomjuk, ott ellenállás-változás történik, és ebből tudja a vezérlő, hogy hol nyomtuk meg. (Kulcsszó a nyomtuk).A kapacitív azt jelenti, hogy ahol megérintjük a képernyőt, ott az ujjunk és a képernyő felülete között töltéskülönbség keletkezik, és ebből számolja a vezérlőegység az érintés helyét (kulcsszó a megérintjük)

Mindenekelőtt leszögezném -és ez bántja legjobban a szemem-, hogy "érintőkijelző" nincs! Hihetetlen, hogy még az egyik legolvasottabb mobiltesztelő magazin is következetesen "érintőkijelzőt" szokott írni. A kijelző lehet LCD, TFT, AMOLED, stb, de az érintésérzékeny panelek ezektől függetlenek, ezek ugyanis (általában) teljesen különálló elektronikai egységek. Az érintésérzékeny felületek általában a kijelző előtt találhatók, így tehát hívhatjuk érintőképernyőnek, érintőpaneles kijelzőnek, vagy ha nagyon körmondatokban akarunk fogalmazni, akkor érintő-érzékeléssel ellátott kijelzőnek.
Na ez után a bevezető után lássuk mit állítanak róluk!



1. Csak a kapacitív kijelzők képesek többujjas érzékelésre (multi-touch).
Ezt előszeretettel hangoztatják a mobilos oldalak, pedig az igazság az, hogy a rezisztív és a kapacitív technika is képes a multi-touchra. Az már más kérdés, hogy csak az utóbbinál terjedt el, de ennek történeti okai vannak. Kezdetben a rezisztív panelek voltak az elterjedtebbek, és amikor a gyártók felmérték az emberek igényeit, azt a következtetést vonták le, hogy nincs igény 1 pontnál több érintésre (persze mint kiderült, tévedtek). A rezisztív technológia fejlesztése lelassult, míg a kapacitívé felgyorsult, hogy behozhassák a hátrányt. Ezután megjelent az iPhone, multi-touchal és kapacitív képernyővel, és máris megszületett a mese: kapacitív=multi-touch. Hogy ez mennyire nem így van, lássunk két videót:

 

2. Írópálca (stylus) csak a rezisztív képernyőn használható.
Ez így nem igaz. Az természetesen igaz, hogy a rezisztív paneleket bármivel használhatjuk, legyen az a körmünk, ujjunk, vagy egy gyufaszál, viszont a kapcitív rendszerekhez is készítenek írópálcát. Ami szükséges hozzá, hogy a pálcában legyen valamilyen egység ami képes "kommunikálni" a panellel. Így ezek az eszközök jóval drágábbak, ráadásul minden gyártó másféle kapacitív technológiát használ, így a pálcák sem kompatibilisek egymással. Itt balra az Asus ceruzája látható.

3. Kesztyűben nem használható a kapacitív panel
Ha egy hétköznapi kesztyűre gondolunk, akkor ez az állítás sajnos igaz. A kapacitív technológiának szüksége van arra, hogy a bőrfelületünkkel érintkezzen. Viszont elég kellemetlen, hogy egy csúcskategóriás telefont csak akkor tudunk használni, ha előtte lerángatjuk a kesztyűnket. Erre szerencsére rájöttek a fejlesztők is, és piacra dobtak olyan különleges festékkel bevont ujjú kesztyűket, mellyel működik az érintőképernyő. Kicsit drágák ugyan, de azért van akinek megéri. Például itt van ez: http://mobilarena.hu/teszt/imitten_kapacitiv_kesztyu_bemutato/imitten_kapacitiv_kesztyu.html

4. A rezisztív kijelzők rosszabbul olvashatók
Ez bizony igaz, mégpedig két okból is. Egyrészt ma már rezisztív technológiát csak az olcsóbb eszközökben használnak, és itt az alacsony árért beáldozzák a képminőséget. Azonban nem csak ez az egyetlen ok, és nem is a leglényegesebb. A rezisztív panelek ugyanis gyengébb fényáteresztő képességgel rendelkeznek (max 90%), mint kapacitív társaik (98-99%), tehát elmosódottabb, és életlenebb képet kapunk.

Ennyit mára, legközelebb a rezisztív panelek részletes felépítéséről lesz szó.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés küldése