Múltkori NFC-vel foglalkozó írásom után többen is jelezték, hogy szívesen fogadnának egy posztot arról, hogy milyen lehetőségeik vannak azoknak, akik nem NFC képes telefonnal rendelkeznek. Nos, akkor ez a bejegyzés nekik szól elsősorban.
A legelső próbálkozás amikor külső eszközzel tettek NFC képessé telefont, egy SD kártyában nyilvánult meg. 2011 nyarán a kínai Netcom vállalat mutatta be ezt a speciális kártyát, ami egy szokásos Sd kártya, csak éppen egy piciny kis antennát és az NFC chipet is tartalmazza a műanyag burkolat alatt. A kártyához szükség van egy kezelőszoftverre, ezt a telefonra kell telepíteni, és ezzel már együtt tud működni a parányi kis eszköz. Sajnos hátulütői is vannak ennek a technológiának. Azokban a telefonokban, ahol az SD-kártya az akkumulátor mögött kap helyet, vagy amelyeknek fémből készült a hátlapjuk, biztosan nem használható, mivel a fém leárnyékolja az igen kicsi erősségű rádiójelet.
Ennél jobb megoldás amit a Samsung használ a régebbi Galaxy S telefonok esetében. Az NFC chipet az akkumulátorba építi be, így azt semmi nem takarja el a hátlapot kivéve. Mivel a Galaxy S modell hátlapja nem fém, hanem vékony műanyag, így tökéletesen működik a rádiós kapcsolat. A legnagyobb előnye, hogy így nem kell egy plusz eszközre beruházni: a Samsung egyes országokban már ezzel az akkumulátorral árulja telefonjait. Amúgy külön smegvásárolva sem túl drága, 30$ körüli áron már lehet ilyet találni az e-bayen.
A harmadik elterjedt megoldás a SIM kártyába integrált NFC chip. Ez leginkább az SD-kártyás technikához hasonlít, előnyei és hátrányai ugyanazok: kicsi, olcsó, viszont azokban a telefonokban nem használható ahol fém kerül a kártya fölé. Érdekesség, hogy a tavalyi Sziget-fesztivál idején ilyen kártyával felszerelt telefonokkal tesztelték az NFC működést.
És végül azon androidos telefonok listája, amiben nem szükséges a külső eszköz, hanem beépített chippel rendelkeznek:
Samsung Galaxy Nexus
Google Nexus S
Samsung Galaxy SII
Samsung Galaxy Note
Acer Liquid Express
HTC Ruby
HTC Incredible és Incredible S
Motorola Droid Razr
Huawei Sonic
Ezeken felül az idei Consumer Electronics Show-n (CES) bemutatott, de még nem kapható telefonok szinte mindegyike NFC képes (Xperia ION, LG Viper, stb), ami azt mutatja, hogy a gyártók is nagy fantáziát látnak a technológiában.

A Telenornál kapható Samsung Galaxy Note készülékben is benne van az NFC chip?
VálaszTörlésBiztos?
Erről semmi info nincs a Telenor weboldalán. Más oldalakon is nagy a csend ezzel kapcsolatban.
Várom válaszod, véleményed ezzel kapcsolatban.
The NFC version of the Samsung Galaxy Note tablet phone is available in Korea and will be coming to AT&T in the US during the second quarter of 2012.
TörlésTehát sajnos nem, a Telenorosban nincs NFC chip
Wonderful article, I think you'll don’t brain basically work with this document in our e-book statement.
VálaszTörlésHere is my homepage ; Instant Auto Insurance
These are actually great ideas in on the topic of blogging.
VálaszTörlésYou have touched some pleasant things here. Any way
keep up wrinting.
Also visit my page edward
Wow, incredible blog layout! How long have you been blogging for?
VálaszTörlésyou made blogging look easy. The overall look of your site is excellent,
let alone the content!
Also visit my blog post :: cantwell
Great blog here! Additionally your web site so much up very
VálaszTörlésfast! What web host are you using? Can I get your affiliate
hyperlink for your host? I desire my web site loaded up as
fast as yours lol
Feel free to surf to my web-site ... sobolev
Useful information. Lucky me I discovered your web site unintentionally, and I'm stunned why this accident did not happened in advance! I bookmarked it.
VálaszTörlésFeel free to surf to my web page: quiver
Spot on with this write-up, I absolutely think this web site needs much more attention.
VálaszTörlésI'll probably be returning to read more, thanks for the advice!
Here is my blog post: loccotane
Your style is so unique in comparison to other folks I've read stuff from. Thank you for posting when you have the opportunity, Guess I will just bookmark this page.
VálaszTörlésAlso visit my website: mistressess
Can I simply say what a relief to find a person that actually understands what they are talking about on the web.
VálaszTörlésYou certainly realize how to bring an issue to light and make it important.
More and more people ought to look at this and understand this side of your story.
I was surprised that you aren't more popular given that you surely possess the gift.
Visit my webpage no credit check auto loans in jacksonville fl
I'm not sure why but this site is loading extremely slow for me. Is anyone else having this issue or is it a issue on my end? I'll
VálaszTörléscheck back later and see if the problem still exists.
Feel free to visit my site :: infoline
Wow, this article is nice, my younger sister is analyzing these kinds of things, therefore
VálaszTörlésI am going to inform her.
my blog ... receptionist
Thanks for a marvelous posting! I seriously enjoyed reading it, you may be a
VálaszTörlésgreat author. I will be sure to bookmark your blog and
will come back later on. I want to encourage you continue your great job,
have a nice evening!
my site - wiegand
Hey there! I know this is somewhat off topic but I was
VálaszTörléswondering which blog platform are you using for this site?
I'm getting sick and tired of Wordpress because I've had
issues with hackers and I'm looking at alternatives for another platform. I would be awesome if you could point me in the direction of a good platform.
my web site - latetia
Egy botszűrő elkélne :D
VálaszTörlésVery descriptive blog, I enjoyed that a lot. Will there be a part 2?สล็อตออนไลน์
VálaszTörlés