Már régóta akartam erről írni egy posztot (bár talán az érintőképernyőset kellene előbb befejezni), mert nagyon is aktuális a téma. Remélem lesznek kommentek, kíváncsi vagyok ki mit gondol az egészről. A kérdés apropóját Chris DiBona, az Android egyik vezető fejlesztőjének Google+ bejegyzése szolgáltatta, és igencsak parázs vita alakult ki a hozzászólásokban. Chris meglehetősen élesen kikel az antivírus cégek ellen, gyakorlatilag csalóknak kiáltja ki őket. Szerinte Androidon nem létezik olyan, hogy "vírusprobléma", csak a gyártók riogatják a népet, hogy vegyék a termékeiket. Hogyan látom én?
Rögtön leszögezném, hogy már jó másfél éve foglalkozom közelebbről az Androiddal, kipróbáltam több eszközt, többtucat (többszáz?) appot, amiknek egy része nem éppen a hivatalos csatornán (értsd: Market) lett beszerezve. Ez idő alatt én még egyszer sem futottam bele vírusba, legalábbis olyanba nem, mint ami a pécés világban ismerős. Nem csoda, egyrészt azért, mert talán nem is létezik még ilyen klasszikus értelemben vett vírus, másrészt pedig véleményem szerint az Android meglehetősen jó biztonsági intézkedéseket kínál. Első körben maga a Google szűrheti a kártékony programokat és kódokat, mivel a Marketre felkerülő összes appot valamilyen módon megvizsgálnak. Természetesen átcsúsznak néha a szűrőn veszélyes programok, de pár nappal később a Google akár a telefonról is képes ezeket törölni, nem csak a Marketből (az már más lapra tartozik, hogy mennyire tolerálható ilyen szintű hozzáférés a telefonunkhoz). Telepítéskor pedig láthatjuk, hogy az adott app mihez kér, és kap hozzáférést az eszközünkön. Ez utóbbi akkor is így van, ha valamilyen ismeretlen forrásból származó apk-t telepítünk. (Aki pedig egy orosz warezoldalról szedett pornó háttérképet telepít, miközben látja, hogy a program SMS küldéshez kér jogosultságot, az meg is érdemli ha vírust kap) Látható hát, hogy ilyen biztonságot nehéz megkerülni. Nézzük mit mond a média:
"Az Android a vírusok első számú célpontja" -nyilatkozza a McAfee
"Egyre érettebb vírusok veszélyeztetik az Androidot" -állítják a Lookout Mobile Security kutatói
Mi a közös ezekben? Vegyük észre, hogy mindkettő csak feltételes módban, vagy jövő időben beszél a vírusokról. Nem állítanak konkrétumot, nem mondják azt, hogy X számú fertőzés történt. Csak azt, hogy vírusok LEHETNEK, hogy támadások TÖRTÉNHETNEK. Másfelől pedig nézzük meg, kik nyilatkoznak. McAfee, Lookout Mobile Security... Mintha ezek antivírus vállalatok lennének,nem? Nekik pedig természetesen az az érdekük, hogy fenntartsák a vírusoktól való félelmet, és eladják a terméküket. Ez persze érthető, mert a világ egyre inkább a mobil eszközök irányába halad a PC felől, és ha most nem kezdenek el az új rendszerekre is beférkőzni, akkor bizony könnyen lemaradhatnak. És az egészben az a legviccesebb, hogy maguk az antivírus cégek is elismerik, hogy értelmetlen hagyományos vírusírtót telepíteni a telefonra
Tehát én jelen pillanatban azt mondom, hogy a vírustámadás Androidon egyelőre nagyon valószínűtlen, és vírusírtót telepíteni többet árt, mint használ (akku merítés, tárhely foglalás, és pénzkiadás). Persze ez nem azt jelenti, hogy a továbbiakban sem lesz soha szükség rájuk, de egyelőre nem jelentenek plusz védelmet. Akinek esetleg más tapasztalata van, vagy egyszer bejelzett neki a Mobile UltimateDefense Gigaprotection Brutal Edition vírusírtója mobilon, akkor jöhet kommentbe

"bejelzett neki a Mobile UltimateDefense Gigaprotection Brutal Edition vírusírtója mobilon" <- Háát én ezen besírtam :_D
VálaszTörlésAm a cikk jó és szerintem is felesleges. Épp a minap tettem fel egy programot ami kért jogosultságot nem nagyon bíztam meg benne. A program használatát nem befolyásolta, hogy én megtagadtam neki 1-2 dolgot ..
Szerintem is fölösleges használni. Bár ha sok fájlt fogadnék és küldözgetnék telefonról, akkor azért lehet felraknék egy vírusirtót, nehogy fertőzött win vírusos fájlt küldjek tovább. Egyéb esetekben értelmetlen.
VálaszTörlésNekem jelzett már be NOD32 androidon, de szerintem azok is csak win platformos vírusok voltak.
VálaszTörlésnekem egy ideig fenn volt galaxy minin
VálaszTörlésaz avast Mobájl szekuriti,
meg az avast antitheft (elvileg arra jó, ha kicserélik a simet akkor wipe-olja az sd kártyát egy cloud backup után) de mivel rootolt a teló, a telefonmemóriába telepítette, ahonnan meg az Istennek se tudtam kitörölni. végül Titanium backuppal oldottam meg.
Letöltöttem egy 3D háttérképet...a google play bejelentkező oldalán volt a bannerje...azóta nem enged semmit letölteni és számos beépített háttérképet is törölt a telóról...igenis vannak vírusok, vagy inkább kártékony app-ok...mi a különbség?
VálaszTörlésFakePlayer
VálaszTörlésitt egy példa :D
Most találtam.
Bár én most fogom megkapni az első androidos telómat, de lehet, hogy letöltök egy vírusírtót meglátjuk mi lesz.
Avast eddig egyszer jelzett nekem 3 hetet volt fent de én mondjuk sok kétes oldallal találkozok de wimes viris nem fogja szétszedni a linuxot(android) :)
VálaszTörlésAndroidot nem is fogja szét szedni de a windowsot igen.
VálaszTörlésÉs szerintem mivel nyílt forrás kódú és a Linux is az akkor jobb ha van vírusirtó mert a Linuxon is meg jelent főképen hogy a telefonokat nem is csoda ha be akarják cserkészni mert a telokon van pénz amit a heckereket érdekli vagyis kel sőt ajánlom a vírusirtót mindenkinek!
Hát, te itt felettem nem tudom mit írsz. Főleg az írásjelek hiánya miatt.
VálaszTörlésHa jól emlékszem 30 vírus létezett Linux alá, amit nagyjából egy nap alatt, kernelből tiltottak le.
Androidra is csak akkor kell, ha superuser módban fut, mint a windowsok 99%-a. (Root, de látom erre az mást jelent.) Szerintem nem fontos a víruskergető androidra.
Pedig igen is KELL A VIRUSIRTO Nalam mar2x talalt
VálaszTörlésa virusokat ugy fejlesztik hogy mindig a leg népszerübb rendszerekre na az android nagyon elterjedt lessz fognakrá fejleszteni.europába a windows az egyik legnépszerüb rengszer pcn és ezért is van hogy linuxra keveseb a virus akkor arra is felesleges a virus irto. régen nekem a synbianos telefonomat ölte meg egy tényleges virus pedig akkor még kezdetleges volt a rendszer. attol mert kevás van és nem találkoztatok még vele ne jelencsétek ki hogy nincs
VálaszTörlésAz a gond hogy kell vírusirtó az android alá is méghozzá az sem mindegy hogy milyen!! Nekem egy háttérképpel sikerült begyűjteni egyet pedig fent volt egy avast !Egy Kaspersky kellett hozzá szereznem az megoldotta a gondot !!
VálaszTörlésSziasztok !
VálaszTörlésAkkor most kell vagy nem rá vírusirtó ??? Mert itt egyetlen dolog fix csupán : Senki nem mondott konkrétumot. :-) Mondjuk én inkább a cikk írójának adok igazat de biztos ami biztos én rakok fel a leendő telómra. Most kapok először Androidos telót és nem akarom, hogy ettől haljon meg nagyon belebetegednék a kis XPERIA SL halálába. :-) Amúgy tapasztalatból mondom Symbian-on már én is találkoztam vírusokkal de csupán néhánnyal. Sony Ericsson Vivaz-nál jött be néhány darab méghozzá téma telepítésnél és nem hivatalos forrású oldalról. Ami kicsit már mókás is volt, hogy egyszerűen eltűntek tőle a vezérlő ikonok az érintőképernyőn. Amúgy jó lenne egy cikk ami az Antivírus telepítést magyarázza Androidon. Nem vagyok műszaki analfabéta csak nő és kezdő Androidos de Adaptív is mint a Borgok. ;-)
További szép estét kívánok !
Yuria (YuRiPa) XD:
Értékes táblagépet, telefont fölösleges kockázatnak kitenni, fõleg, ha bankolunk is velük - és már miért ne tennénk. Én a magam részérõl az Xperia tabletemre gondolkodás nélkül feltettem a Kaspersky Tablet Security-t. Erõforrásokat nem izzasztja, ha ellopják a készüléket akkor a tolvajkövetõvel megtalálom. 10 euro volt. Még kérdés?
VálaszTörlésHát Én személy véleményem teljesen felesleges Androidra vírusirtót tenni. Mert ugyanis ha egy X8-asra tennénk vírusirtót (ami elég elterjedt telefon és aki ért egy picit is hozzá az tudja, hogy elég kevés a RAM-ja szegény telócskának)akkor szépen visszafoghatja a telefon sebességét. Mert gondolom a háttérbe fut és keresi a kártevőket. Igen ám csak a sebesség visszaesésen kívül még az a gond, hogy az Android kezeli a RAM-ot is. Tehát ha kevés a telefonba a szabad RAM akkor bezár 1-2 alkalmazást. De mi van ha épp a vírusirtót zárja be? Akkor már ugrott a védelmünk ..
VálaszTörlésAm meg az előttem szólóknak mondanám, hogy honnan tudjátok, hogy nem vaklárma amikor jelez a "vírusirtótok"? Nem gondoltatok bele, hogy csak azért teszi, hogy "megnyugtasson" titeket, hogy csinál valamit és ne töröljétek le.. :D Egyébként aki tudatosan tölti le az appokat azt baj nem érheti. Olyan appokat kell letölteni amit már egy jó pár ember letöltött és írta alá, hogy pl: jó teszi a dolgát stb .. Ha meg ismeretlen forrásból szedtek le appokat gondolom az adott weboldalon is lehet nézni a hozzászólásokat .. Symbian meg az Android ég és föld. Azért mert volt Symbianra vírus az nem azt jelenti, hogy Androidra is van .. és mielőtt telepít a engedélyeket nézni és akkor baj már tényleg nem érhet. Ha valakinek van kérdése szívesen válaszolok ;)
Szerintem jobb félni mint megijedni!
VálaszTörlésÉn az AVG-t ajánlom,és a Kaspersky-t.
Kell a vírusirtó!
Eddig nem esett szó róla, lehet hülye kérdés de szeretném tudni. Ha vírusos windowssal kerül kapcsolatba a telefont (pl sokak által használt munkahelyi gép, akkor az összezavarhatja-e a telefont?
VálaszTörlésBiztos, hogy nem fogja összezavarni !! garanciát merek rá vállalni :) egy windowsos program nem indul el Android-on ! és a vírus egy program (persze sokkal több is meg minden nem kell kötekedni :D )
TörlésOk, vírusirtó nem kell, mert nincs vírus, de akad-e kémprogram, kíváncsiskodó kis féreg? Ami akár a google-t is megakadályozza a kíváncsikodásban (mint pl. a Lavasoft AdAware)?
VálaszTörlésMaxat, suveränt skrivet, jag uppskattar detta här!
VálaszTörlésFeel free to surf to my web site - Vad är hälsa
Wow, amazing blog layout! How long have you been blogging for?
VálaszTörlésyou made blogging look easy. The overall look of your web site is
great, as well as the content!
My homepage; mode 2011
Én inkább óvatos lennék. Ha el tűnne 5000 vagy bármennyi pénz a telefonomról én biztos nem örülnék neki
VálaszTörlésVagy ha valamilyen adatomhoz hozzáférne valaki amihez semmi köze, az sem lenne túl vicces. Az emberek legyintenek egyet hogy minek vírusirtó mobilra aztán ha a saját privált képükkel találkoznak pl a facebook-on akkor meg csak csodálkoznak hogy hogy lehet ez
VálaszTörlésVírusirtó ?
VálaszTörlésA többség nem is tudja használni az eszközeit,átjáróház a wifi-bluetooth beállítása de azért van vírusirtója.
Azt hittem tanácsot kapok, ehelyett veszekedés van! Az Android valóban linux alól állt elő! Ám linux alatt 1 jelszómat megadva (regisztráltam sokadik után egy szerintem immár kétes helyre) betörtek a böngészőmbe, és néhány oldalt töröltek, gondolom jelszavak nélkül jutottak hozzá! Azóta működik,mert a linux nem ad szabad átjárást a progik között, sőt a böngésző is üzemel, a sok többi megmaradt + a törölteket újra megnyitva jól működnek. Az "Akciós..." oldalt meg eldobtam.
VálaszTörlésSzóval a linux egészen jó, de tutira biztonság nincs...
Remélem egyenlőre androidon nem gyakori a kártevő, de Avast a Win-es gépeken szinte hibátlan volt, miközben a Nod32 került fel elsőként, és 173 vírust kitakarított a W-XP alól, ám ezután hirtelen megugrott az adatforgalom, és Nod nem észlet semmit sem! Másnap reggel induláskor 3 virust jelzett, kitörölte, addigra okosodott, én meg Avastra tértem át, évek óta csak kézi letöltést erőltetve jutott be 3 vírus 6 év óta, azok is tömörített csomagból. De kinyitva (telepítést indítva) avast megállította, kijelezte, karanténba tette, és bajt nem okozott!
Az Android alatti viselkedése mint olvastam itt kérdéses, mert a rendszer szintű működés beállítása szerintem hibás lehetett, gondolom nincs még értő hozzá itt!
Pá, én XT gépem óta felhasználó vagyok, azon sem voltak még virusok...
Én zoner t használok. Szerintem nem árt feltelepíteni egy vírusírtót. Meg a legtöbb nem is használ sok áramot, memóriát.
VálaszTörlésNekem a comodo az egyik google playból leszedett játékot jelzett adwarenak. Jelzem a comodo annyira nem meríti az akksit hanem inkább hozzárak az üzemidőhöz azáltal hogy a feleslegesen futó alkalmazásokat kiszűri, tehát tökéletesen menedzseli az operációs rendszert. És ez csak egy a sok szolgáltatása közül. Mindez teljesen ingyen (bocs, ez nem a reklám helye).
VálaszTörlésEgészen addig, amíg nem root-olod a telódat, vagy nem pakolsz rá custom mod-ot, addig nem kell ilyenektől tartani. Mivel a legtöbb nagy gyártó telója (főleg, ha szolgáltatótól van) gyakorlatilag a végletekig lockolva van, így semmilyen rendszergazdai jogosultságot nem kap a júzer a saját telefonján. Így még a fejlesztői lehetőségek feloldása (amikor az USB hibakeresési módot is be tudod kapcsolni) sem para, mivel ott sem tud kotorászni komolyabban semmilyen app. Ha pedig tényleg olyan buta valaki, hogy egy harmadik féltől származó appnak megadja a jogot, hogy SMS-eket küldözgessen, vagy a hívásait kezelje, az meg is érdemli, hogy fizessen, mint a katonatiszt...
VálaszTörlésAmögé sem ér bújni, hogy valaki nem ért ennyire a telefonjához, mert pl idős vagy csak szimplán klinikai eset. Csak mellékesen: a Vodának van Okos sasrok szolgáltatása, aki oda bemegy, annak mindent szívesen megmutatnak. Ha bemenni nem is tud, ott a YouTube, szintén a Voda, de még a Telekom is rengeteg infót tol fel a telefonok használatáról, szóval el vannak látva rendesen.
Ha ez sem segít, mert valaki mondjuk TÉNYLEG nem tud sem bemenni 'bótba', sem pedig felmenni a netre, annak meg nem ajánlom az okostelefont, semmilyen formában, mert csak azt fogják látni, hogy nem értenek hozzá, csak még jobban betojnak tőle, és persze hetekig azt fogják nyomatni a kis szájukkal, hogy "bezzeg a régi telefonom, az vót a jó"...